2010. október 5., kedd

Z (zárójelben)

Nem kenyerem az írás, mégis valami arra késztet, hogy írjak, mégpedig a 3. Dance.Movement.Theater fesztiválról. Gyergyószentmiklós négy napig igazi tánc, mozgás, performansz- művészeti nagyváros lett, ez köszönhető
a színvonalas fellépőknek, a megtörhetetlen szervező brigádnak, és a színházba bekukkantó lelkes (vagy éppen nem) közönségnek. Én, mint a második kategóriába tartozó (igazából, mégis mindháromban résztvevő) igazi fesztiválozóvá váltam.

Az első nap kezdeti nehézségei után - gondolok itt a reggeli felkelésre, meg az délutánig tartó szaladgálásra- a fesztivál beindult. A rövid megnyitó után B

ozsik rendezésében a Játszótér (Figura) c. előadása volt az első, aztán jött a Luv (Çağlar Yiğitoğullari). Itt álljunk is meg egy szóra, mert azt hiszem ez volt a fesztivál egyik legmeghökkentőbb és legnagyobb port kavaró 30 perce. A később már csak „török” néven emlegetett srác, egyszerűen fenomenális performanszot „rittyentett” nekünk. Beszélni róla talán néhány kipihent nap után is nehéz lesz.

Aztán máris koncert, meg buli. Mint, minden fesztiválnak a buli, a kibontakozása. Itt az emberek kötetlenül megbeszélhetnek mindent, ami aznap velük történt. A „török” végre berúghatott és elszívhatott másfél doboz cigit. Mindenki megmutathatta a kifordított énjét. Még Zoli (Tamás István) is leguríthatott néhány sört, így felszabadítva a megmaradt kevés gátlást is. A buli „nemtomhányóráig” tartott, de méretes alkoholmennyiség fogyhatott el.

Második nap már nem csak nekem kezdődött nehézségekkel, hanem mindenkinek, aki részt vett az azelőtt esti bulin. A „török” workshopot tartott, a sajtósok jobbra, balra dőlve próbáltak valami okosat kicsikarni magukból, a szervezők a tegnapi fáradalmakat majdnem kipihenve vetették magukat vissza a munkába. A fesztivál minden nap kb. délután 5-ig szinte halottnak látszott, pedig nem volt az. Szebeni Zsuzsa például virtuális könyvbemutatót tartott a Yourlivingroomban. Hogy Emőke (Bodor Emőke) szavaival éljek: „nem a bemutató volt virtuális, hanem a könyv”. Az érdeklődés nem volt túl nagy, de aki ott volt az szinte jól is érezte magát.

Aztán újra előadások. Először egy kis Brecht Urbán Andráséktól, aztán egy kis Újravágás Bozsikéktól. Mindkét előadás csiklandozta a színházi jókedvet. Aztán egy újabb koncert, amiről lemaradtam, de később hallottam még a két francia srácot. Koncert után persze újra elszabadult a pokol, amit csak úgy hívunk, Livingroom.

Szasza (Vislócki Szabolcs) Egészen jól bírta a cigányos félórát, pedig állítása szerint ő már öreg ehhez. A Leo (Fodor Alain Leonard) laptopja teljesen megtévesztett ez az éjszaka alatt. Amikor bezártuk a bulit a Leo gépe reggel 7 órát mutatott, mire haza értem hajnali 4 lett. Szóval Leo, állítsd be az órád!

A harmadik nap reggel, még nehezebben indult, bár erről nem a Figurás igazgatók maratoni beszélgetése tehetett, mert az igazán jó volt, hanem az esti ugrálós balkán zenék. Miközben Györgyi (Fodor Györgyi) nagy erőkkel azon dolgozott, hogy a beszélgetésről egy jó kis cikket hozzon össze, addig mi Katával (Demeter Kata) és Zolival (Tamás István) jobbra-balra dőltünk a fáradtságtól.

Az esti előadásokról sajna lemaradtam, két dolog miatt is. Az egyik az volt, hogy nem fértem be az elsőre, a másodikat meg már többször is láttam. Az estére azt a becses feladatot kaptam, hogy Lajkót (Lajkó Félix), meg baráti társaságát kalauzoljam. Nos, talán ez tehetett arról, hogy másnap reggel, nem tudtam felkelni. Lajkó koncertjét csak kis darabokban láttam, de még így is élménydús volt. Az koncert után készült interjún, szerintem még jövő héten is nevetni fogok. Küb_beat (Kónya Ütő Bence) egészen jónak ígérkező bulija sajnos balhéba fulladt. Ez van, ha egy gyergyóinak el akarod magyarázni, hogy itt mindenki csak jó szándékkal akar bulizni. Miután épségben hazaszállítottuk Mateit (Matei Rotaru) a Rubinba (Rubin Panzió) egy újabb, rövid, alvássorozat következett.

A negyedik nap, volt az apokalipszis csúcsa. Megpróbáltunk, most már az internetes újságból is valami pofásat csinálni, kisebb nagyobb sikerrel. Juli (Sántha Júlia) már két nappal is el volt maradva, persze csak cikkek szintjén. A Figura műszakos, (és nemcsak) fiai, lányai egy igazi nagy bográcsban, egy nagy babgulyást pattintottak, sok csülökkel. Azt mind megettük. Este újabb előadások. Döbrei (Döbrei Dénes) számora kellemes előadása egy kicsit helyrerázott, amit Pintér Béláék csak fokozni tudtak. Zseniális. Az utána következő bulit már „aki nézte is 2 évet kapott”. Csak nevekre emlékszem: Hella, „Török”, Györgyi, „A Szemüveges Srác” és „A Másik”.

Másnap, alvás délutánig, ebéd a Marosban (Maros Hotel), mindenki felhívása, hogy küldj, majd ezt vagy azt, vagy, hogy éppen mi is történt az este.

Hogy miért is írtam meg ezt a cikket, azt nem tudom, hiszen semmiről nem tudtam érvényben beszélni, és mégis így kavarog minden a fejemben. Aki ott volt látta, tudta, érezte. Aki nem volt ott az, higgye el, hogy nagyon sajnálhatja.

K.B.Gábor (Kolozsi Borsos Gábor)

Plusz, ami még beugrik a Z-től az A-ig. Avagy hogyan lettem Fodor Györgyiből Györgyi és Györgyiből hulla.

Hétfő dél. Jesszus, már a szemem fölött is karikásodik. Megcsípem magam, lássuk, hogy vagyok így élve-halva. Mindenki tűrte a fesztivált, míg tűrhette, de a sajtó lett az egyik legtűrtebb. Valami legalább nyomtatásban is megjelent!

Nem hiszem el, hogy a zárópartiról Leo és Gabika hamarabb hazamentek, mint mi. És hogy maximális bizalommal maradt a kulcs Gáborra. Lehet, hogy nem emlékszik mindenre, de azért a megbízhatóságában nem rendült. Ezért jár neki még egy sör Béreslacitól is pipaügyben.

Hogy csak nevek szökdösnek vezeték rész nélkül, nem meglepő. Mert ekkorra már minden cérna, de még „szkoccs” is szakadt (a vezetékek szerencsére csak a nevekben). Hellában egy képzőművész veszett el: így született. Komolyan mondom, hogy mindenki, aki beteszi ezután a lábát a Livingbe nézze meg, mert fel van ragasztva az akárhány Bob Marley fölé a Hella-kollázs fesztiválplakátból, csokis papírból, különböző rugalmas, meg nedvszívó anyagokból és csillámos rózsaszín körömlakkból összetákolva (Like or Unlike it!). Úgy fest, Hella sose hulla, mert a lelkem dehogy hagyta abba a kibontakozást: a sikerélmény csúcsán rázendített (zendített, volna, ha…) magyar népdalokra. Meg vagyok győződve, azért hagyott minden szótag között fél percet, hogy a török is értse. Caglar viszont ennél is nagyobb multikulti empátiát mutatott, amikor a török halandzsa dallamokat kezdte s végezte. Nem hagytuk, hogy abbahagyja!

Zseniális volt, rekeszizomgörcs! Pár órával azelőtt még egy fotelben szenvedtem, hogy aludni akarok, csak hát sebesség kellett volna a felüléshez. S a sebesség nem holmi hullatulajdonság. Maradtam. Úgy döntöttem, ha már energiát szerzek (sósperecből és pufulecből), akkor legyen belőle tánci-tánci… főleg, ha már olyan lányos zenékre fogtuk.Mert valamire minden nap fogni kellett, hogy honnan a végkimerülés. Hát nem a végétől, hanem az elejétől kezdve elindult a lavina (meg a LUVina is).

Emlékszem, hogy berobbanok a sajtószobába, hogy nézzem meg kik jöttek, kiket kell elvinni a szállásra. Sziasztok: Fodor Györgyi vagyok. Meg itt van még: Demeter Kata, Bodor Emőke, Sántha Júlia, Tamás István, Kolozsi Borsos Gábor. Meg a tipikus ismerkedős összemosolygások, kérdések. És Pityu még hallgat. Aztán többet senki nem hallgat. És mindenki hozza a formáját: a katásat, az emőkéset, a julisat, a pityusat, a gáborosat, a györgyiset. És az idei teamwork jegyében a közösen széthullottat. De, hogy ennyi hassító (ez nálam csillagos elismerés), csaknem az egész érzelmi skálámat megmozgató előadás legyen zsinórban (ez az egy nem szakadt), azt egyik formám se látta előre, csak a végén.

Sok zárójelet használtam én is? Lehet, mert még nem tudom lezárni teljesen ezt a fesztivált. Ide fless, oda fless. Na de az dobja az első követ a sajtósokra, aki mindenre emlékszik! Mi úgy ott voltunk ezen a fesztiválon, ahogy meg van írva!

Györgyi (Fodor Györgyi)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése