2010. október 2., szombat

20

Mivel idén a Figura Stúdió Színház megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli, régi Figurásokat kérdezgetünk kedves történetek felől:

Nagy Alfréd:

Volt egy előadás, az Insbrook-i húsvéti játék, amit templomokban játsztunk. Körülbelül ’94, ’95-ben lehetett. Összejött egy háromszéki túrné. A főhadiszállás Kézdin volt, onnan jártunk ki a környező falvakba, templomokba játszani. Ez nagyon sokrétű, szerteágazó élmény, ami utólag méginkább megszépült. Voltak érdekes esetek. Például Kézdiszentléleken a templom el volt repedve, és a szenteltvíz meg volt fagyva, mivel április volt. Ebben az volt az érdekes, hogy én játsztam Jézust, mezitláb egy szál ágyékkötőben. Mindenhol lejátsztuk az előadást és érdekes módon sosem fáztunk meg. Nagyon jó volt az a közösség, a csapat. Együtt léteztünk.


Bartha Boróka:

Az első munkám a Figuránál, amikor még vendég voltam. Épp nászutunk lett volna a férjemmel, Béres Lacival, de nem mentünk el, mert sem pénzünk, sem időnk nem volt. Így Szárhegyen csináltunk egy előadást, a Helység kalapácsát. A próbafolyamat nagyon jól telt. Az egy olyan munka volt, ami számomra szórakozás. Ott ismertem meg közelebbről Freddyt, Kiliánt, Bogit, Mareszt, az akkori társulatot. Akkor még csak ketten-hárman voltak színészek itt. Itt játszott Tibke is, de vele már azelőtt is kollégák voltunk Szentgyörgyön. Az a nyár nagyon jó volt. Sokat ittunk, sokat buliztunk és maga az előadás is egy őrület volt.


Árus Zsolt:

Kedves kis történet jut eszembe az első turnéról. Éppen Felvidékre igyekeztünk Jókai napokra. Egy csíkszeredai busszal próbáltunk meg odajutni, de amikor éppen átkeltünk a határon akkor meghalt. A sofőr egész éjszaka javította, majd amikor reggel valahogy elindultunk alig haladtunk néhány kilométert és a busz megint elromlott, ezúttal végleg. Leparkoltunk és segítséget kértünk az egyik együttes vezetőjétől, aki nagyon kedves volt, és Budapestről küldött egy buszt értünk Bárándra,

ahol az éjszakát töltöttük. Átrakodtunk, és irány Komárom, ahol megint pakolás, majd fel egy harmadik buszra, amit végül csak két napig használhattunk. Ugyanezzel jöttünk vissza Bárándig, ahol: átrakodtunk. A busz Váradon megint felmondta a szolgálatot. Akkor úgy döntöttünk, hogy elég lesz a kalandozásból. Béreltünk egy másik buszt, ami hazahozott. Ez az Übüvel volt, aminek elég sok díszletet kellett cipelni, nem volt bonyolult, de súlyban elég nehéz darabokat emelgettünk. Azt hiszem, soha nem felejtjük el.

Szabó Tibor:

Tomi nagyon kínlódott azzal a résszel, mikor jön az ellenség, neki meg be kellett jönnie hírnökként. (Az Übü király darabról van szó.) Bocsárdi erre azt mondta, miután már sokadszorra kiküldte, hogy: „Tomi az istenedet, próbáld úgy mondani, mintha égne a ház!” Tomi megértette, kiment aztán berohant : „Übü pap ég a ház!”


Pázmán Attila:

Poszt-figurás időszak volt. Hobó éppen itt járt Gyergyószentmiklióson, s meghívtam, hogy látogasson meg bennünket. Az elött Hobó egy zenekarban játszott, a Murok együttesben. Bulikkor elég sokat énekeltük dalaikat. Ketten voltak egy zenetanárral akit Kaninak hívtak.
Találkozásunkkor a családi beszélgetés abba torkollot, hogy kiültünk a tömbház elötti padra, és ott folytattuk a beszélgetést. Nagyon sötét volt. Egy tag gyalogolt fel a négyes kilóméterhez. Hobó egyszer csak odanéz, majd azt mondja: „Kani, Kani te vagy az?” Kiderűlt, hogy Kani jött szembe. Odajött hozzánk, aztán előkerült a gitár, és a jó öreg nótákat kezdük dudorászni a sétáló utcában az ortodox templommal szemben, majd „halkan elelordítottuk” hogy „ennyi nem kell lótetű”. Ez volt a nagy Murok-sláger.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése