-JÁTSZÓTÉR-
A Figura Stúdió Színházban harmadik alkalommal startolt a tánc- és mozgásszínház fesztiválja. Először a hagyományos „üdvözöljük önöket” és „köszönjük” féle mondatok hangzottak el a megnyitón, majd a megszokottól eltérően többször hallhattuk a „színfolt Gyergyószentmiklóson”, „színfolt Erdélyben”, „színfolt a medencében” stb. kijelentéseket is. A színfoltok után megkezdődött a figurások előadása, a Játszótér.
A gyerekkor képei villantak be mikor a távirányítós autó, a hintázó, ugráló „gyerekek” megjelentek a színpadon. Megállt az idő is egy pillanatra, majd elkezdett egyre csak visszafele haladni, mint egy elromlott óra. A gyerekek játszótere egyszer csak elmegyógyintézetbe zárt felnőttek játéktere lett. Itt mindent komolyabban kell venni! – jelezték ezt a színészek azzal is, hogy játékruhájukat kórházi hálóingekre cserélték. Az ápolók (Bartha Boróka, Szabó Eduárd) átadták a „beavató” koszorúkat, mely – kizárólag külsőleg – jelzi a gyerekek felnőtté válását. A koszorúk aztán gyászkoszorúként jelentek meg ismét.
Az előadás attól szép, hogy apró jelenetek, és kis etűd szerű egyéni történetek sokasága alkotja. A részletek teszik értékessé, így például bizonyos mozdulatok különböző jelenetekben való megismétlése (ugyanúgy simogatják a játékmackót mint az egyik „gyereket”). Mintha felhúzható zenegépek lennének, a színészek pörögnek egyik jelenetből a másikba, majd egyszer csak megáll a zenegép, és nincs aki ismét felhúzza. A tánc megáll, s rövid bábjátékot látunk, melyet szinte mozdulatlanul néznek végig az eddig meg nem álló „örök gyerekek”. Azonosulnak az aberrált bábjátékkal, mely még inkább kihangsúlyozza egymáshoz való, gyakran brutális, viszonyukat (lásd pl. egyik megszúrja a másikat egy seprű nyelével). A brutalitás mellett, az előadásban felmerűl a sexualitás kérdése is, a lány-fiú viszony a jelen „magatehetetlen gyermeki” állapotban.
Ugyan nem táncszínházi színészek „mozgatják az előadást”, mégis fontos az, hogy minden mozdulat, gesztus mögött belső töltet legyen. Mozdulataik gyakran üresek, jelentéktelenek, annak ellenére, hogy egy- egy pillanatig úgy tűnik, sikerül megtölteniük őket.
Ha mozgásszínházi előadásról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a zenéről. A Játszótér előadás stílusbelileg is többféle, különböző ritmikájú zenét használ fel, ezért helyenként megkívántam, hogy finomabb átcsúszások legyenek a zenék között. S néha megszülessen, ha csak egy vagy két pillanatra is, a csend.
Emőke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése