Kopogó cipősarkak

-Yerma-

Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház

Jelen írás története éppen olyan, mint a Yermáé. A különbség csak az, hogy végül Yermának nem születik gyereke, itt viszont megszületett az írás, mely hosszú hányattatás után életre kelt. A Federico García Lorca történet továbbá olyan, akár egy ballada, mely egy kétségbeesésében férjgyilkosságra vetemedő gyermektelen asszony történetét mondja el. A történet tragikus, tele a női nem legmélyebb szenvedéseivel. A rendező (Béres László) ezt azzal fokozza, hogy egy nagyon kötött formát választ, a táncot, pontosabban az ősi flamenco ritmust (mert nem használ hangszereket), melyet a színészek hoznak létre taps és lábdobogással. Gyakorlatilag a táncos, színész mozdulata saját magának a ritmuskísérete. A Piatra Neamț-i Ifjúsági Színház társulata kiválóan teljesíti a kihívást, és szinte profikként szolgáltatják egyszerre a zenét és a táncot. A szöveg szinte észrevétlenül csúszik át kopogó cipősarkak ritmusába, majd vissza. Mondhatnánk azt is (ha hivatalosak kívánnánk lenni), hogy a szövegszínház egyszer csak mozgásszínházzá alakul, majd ismét visszatér a szöveghez. Néhol kissé soknak éreztem a flamenco mozdulatokat szövegmondás közben (pl. amikor Yerma és Juan (Horia Suru) beszélnek), ugyanis művivé, hamissá, nem elhihetővé tették számomra mindazt, ami elhangzott. Mindez persze nem mondandó el az előadás egészéről. Az egyik kiemelkedő pillanat Victor (Cezar Antal), a kerekesszékben ülő szerető, tánca. Bár mozgássérültként mutatkozik meg, már csak egyetlen mozdulata is elhitette velem, hogy egyszerre kiváló táncos és őszinte szerető Yerma számára. Hasonlóképpen a sógornő páros (Loredana Grigoriu, Ecaterina Hâțu) és Dolores (Lucreția Mandric) jelenléte is kiemelendő az előadásban.

Az előadás erősen vizuális jellegű. Gyakran olyan képeket láthatunk a színpadon amelyek, ha nem is a szánalmat, de a sajnálatot, néha pedig az együttérzést váltják ki a nézőből. Ilyen például a csuklyás papok megjelenése, vagy a férj meggyilkolásának pillanata, melyben a főszereplő Yerma (Isabela Neamţu) egy lepedővel fojtja meg férjét. Az előadás díszlete nagyon egyszerű, de ugyanakkor funkcionális is. A színpad jobb felső sarkában egy hatalmas tükör lóg, melynek segítségével egyszerre két térbe láthatunk bele. Szimultán módon lehetünk tanúi az udvaron történt eseményeknek és a hálószobában (mely később mosókonyhává, utcává alakul) látott jeleneteknek.

Az előadás nem a történet, hanem a flamenco teremtette hangulatban kívánja megragadni Lorca nyomasztó, de ugyanakkor mély költői világát. Mindezt Béres László rendezőnek sikerült elérnie egyrészt a hagyományos módon használt andalúziai kosztümök segítségével, másrészt a most is fülemben csengő, pörgő, cipősarkak szolgáltatta ritmusnak.

Emőke