Egy török

-LUV-

Çağlar Yiğitoğullari (Tr)

„Öt török öt görögöt dögönyöz – szól a közmondás, ám ezúttal egyetlen török dögönyözött több mint 70 nézőt a performansznak titulált 50 perces előadásával. A látszólag kedves fiatalember – hajdani ellenség – egymagában volt fény-, és hangtechnikus, sőt még színész is. Talán elviselhető konvenció lehetett volna, ahogy az egyik jelenetből kilépve, gyorsan elvégzi a beállításait, majd visszalép és tovább játszik. Nem ez történt. Török barátunk ráérősen bánt az időkkel, sőt kezdésképpen még a technika ördöge is meglátogatta – hosszasan babrált a projektorral –, de elnézően húztam egyet a számon, hiszen ez bárkivel megeshet.

Nehezen, de mégiscsak elénk vetültek a várva várt képek: egy csuklyás középkorú férfi egy alagút közepén, száguldó kocsik közt halad valamerre, néha elütik, de felkel, majd elszántan tovább megy, mormol valamit, levetkőzik, megáll az út közepén, majd egy hátulról érkező autó nekicsapódik és teljesen összetörik, amíg a pucér felsőtestű úriember sértetlenül áll. Mindeközben az előadóművészünk teljesen civilen sétál a vászon előtt, leül, feláll, tébolyog, a vásznat simogatja.

Az ezt követő jelentben már nagyobb szerepet vállal: leveti a blúzát, nadrágszíjával összeköti kezeit, és szabályosan befal egy mikrofont, majd két 45-fokban lefektetett ajtólapra festi rá a török holdat és csillagot.

Hátrafekszik, és most következik az a pillanat, amikor felcsillan a remény, hogy egy erős előadásnak leszünk a tanúi. Így valami olyan elementáris hangot képez a félig lenyelt mikrofonnal, amitől borsózni kezd a hátam, majd mindezt tovább emeli azzal, hogy vergődni kezd, nagyon erős tehetetlenséget fejez ki, kínt, fetrengést a szabadulásáért. Csakhogy ezt sem lehet nézni tíz percen át, mert sajnos olyan ráérősen vívódik, hogy a nevetségessé teszi magát, pedig biztos vagyok abban, hogy nem ez a szándéka. A többi jelenet hasonló alapelven működik, művészünk leül, fekszik, máshova áll, megtalál egy erős állapotot, annak egy erős teatrális formát, majd addig ismétli, amíg kifullad. Az előadás legnagyobb hátránya, hogy nem képes fenntartani azt az atmoszférát, amit próbál megtalálni és, ami akár nagyon erős lehetne.

A csupa negatívum ellenére azért mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül a színész fizikai felkészültségét, és veszélyes játékmódját, melyben egy pillanatig sem kíméli magát: csapódik, vergődik, és belső sebeit is felszaggatja. Csupán azt sajnálom, hogy ezeket a pozitív kvalitásait nem öntötte egy élvezhető formába.

Tamás István